Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.10.24

A JOBBOLDALISÁG ELVISELHETETLEN TÜNDÖKLÉSE II.

 

a számária-tünemény árnyékában

Egy mennyországból való kipenderítési kísérlet története

 

Az EKRE lekötelező célkitűzései ellenére – a néppárt például teljesen megszüntetne az abortuszok gyakorlását és így tovább – majdnem szennyvízzuhanyzóhoz hasonlíthatjuk ezt gyűlöletáradatát a főáramú média irányából, ami azonnal bekövetkezett, amikor Jüri Ratas, a Centrumpárt vezetője és miniszterelnök, kijelentette, hogy koalícióba fogja lépni inkább EKRE-vel és Pro Patriával (Isamaa) ehelyett, hogy szövetséget kötne a 2019. márciusban lezajlott választások győztes Reformpárttal, amelyik ezután képtelen volt találni alkalmas partnereket új kormány alakításához. Reformpárt, amelyik már 1994. évben jött létre, hívják a nép szájában gyakran a párt logóján szereplő ugrásra kész mókus miatt a mókusoknak. Mókusok tudniillik igen ügyesek az élelem összegyűjtésében. Kiváló fogaikkal alkalmasak bármikor a dióhéját is átharapni. Így reformerek is olyanok, mint valami diótörők. Különleges, hogy a Reformpárt kireklámozza saját magát, mint egyetlen politikai szervezetet, amelyik képes Európa-szintű feladatok megoldására. Az észt hightech-guruk – éppen Reformpárt regnálása alatt vezettek be Észtországban az e-választást is – többnyire a mókusok támogatóik közül feltalálhatóak. Pontosan azok a specialisták intéztek el a liberális párt kormányzása alatt az e-választások ügyét, amiért többi párt rajongóik oldalról elég gyakran lehet hallani panaszokat, hogy bizonnyal odaraktak szoftverek vagy hardverek közé egy olyan kütyüt vagy programot szintúgy, amelyik segítségével kénye-kedve szerint manipulálni tudják eredményeket. Így nem csoda, hogy a Reformpárt mindig aranyosan többszörös e-szavazatát kapja meg hagyományos útján kapott szavazatokkal szemben. Utolsó parlamenti választásoknál különbség olyannyira szembetűnő volt, hogy még gyanútlanabb emberek is már gyanakodni kezdtek. Tehát sok értelmiségi és IT-specialista támogatja épp Reformpártot, akik közül többnyire modern és haladó világnézetű. Azért tipikus, amikor 2019. márciusban mókusok többi párttal összehasonlítva aránylag túl sok e-szavazatot kaptak, konzervatívok gúnyoltak, hogy a copfos fiúk – vagyis bohém kinézetű fiatal infótechnológia rajongók, akik többségben ugyancsak nyitottak a LBGT és melegek felé és zárkózottak a kereszténység irányában – megcsináltak a mókusok részére.

Siim Kallas van rendszerváltás utáni Észtország egyik legismertebb politikus. Kezdetétől fogva a Reformpárt vezető politikusok közé tartózott. Sőt éppen ő vezetése alatt vált Reformpárt azzá, ami jelenleg. Annál több, sokak szerint pontosan a Kallas kormányzása idejében alakult Észtország azzá, ami manapság – avagy sikeres liberális Európa Unió tagállammá, akit gyakran példaként említenek többi tagállam előtt – legalábbis a baloldali politikusok oldalról lehet gyakran hallani ilyesmit.

Mind Reformpárt, mind Centrumpárt, Európa parlamentben tartóznak hozzá az Alde frakcióhoz, amelyik vezetője Guy Verhofstadt, az Európa Egyesült Államok ötlet értelmi szerzője. Verhofstadt ömleng Észtországot az Europarlamentben szóba hozva és kedvezőnek nevezte abban az északi országban uralkodó állapotokat, mivelhogy mind kormányban, mind ellenzékben csupán liberálisok – a maradi konzervatívok rettenésére, akik Észtországban úgy éreztek magukat, mint szülőföldjüket maga Hitler dicsérte volna.

2019. tavasz óta azonban úgy tűnik, hogy ez az idillikus állapot többé nem fogja fennmaradni.

Kaja Kallas, a Siim Kallas lánya, lett ezután a Reformpárt vezetője, miután apja számos botrányt és még a köztársáság elnöki posztért folyt sikertelen küzdelmet követően lemondott. Tanulságos volt 2019-es év választások idejében figyelni Kaja Kallas metamorfózisait akkori események fényében. A liberális közép-jobb pártnak titulált Reformpárt kapta 28,8 százalékot, ami meglepette még a reformereket magukat is, mert korábbi kormányzásuk idejében miniszterelnök Siim Kallas, Kaja Kallas apja, köztudottul dollármilliókat szikkasztotta el az államkasszából. Annak ellenére van Siim Kallas 2019. márciusi választások eredményeire nézve még mindig egyik legnépszerűbb politikus Észtországban. Miután hallotta győzelmi hírt, aszerint érezhetett magát, mint Barabás azon a napmelegen, amikor nem Jézust választotta a nép, hanem őt – tolvajt. Úgy is viselkedett, mint Barabás. Sőt – mindkettőén lányával viseltek magukat hasonlóképpen, mint Barabás „nagy győzelem” napján. A Siim Kallas-é ugyancsak ez a mondat, miszerint a szavazók 70 százaléka tulajdonképpen totál hülyék, ami szükségszerűen arra következtetésre vezeti, hogy az emberek könnyen manipulálhatók és bármikor készségesen táncoljak a kreatív politikus zenéjére.

Az EKRE-nek valójában így tűnik fel, hogy ez alkalommal Siim Kallas állítása tényleg igaza volt. De még a lánya esetében is. Közvetlenül látszólagos dicsőség után majdnem kislányként viselkedő Kaja Kallas, aki egyébként akkor már jeles lánygyermekként viselte magát, miután talán érdemtelenül dicsértek, és most örül szeretetnek, amit véli közösség oldalról iránta patakzani – éppen abban a percben örökíti a jeles iskolalány ábrázatját Magyarországban az ATV tévécsatornája is a Világhíradóban, amelyik ugyancsak jobb-közép pártként ismerteti amúgy liberális Reformpártot – noha Észtországban vannak olyanok, akik abban hiszik, hogy Reformpárt sehogy nem lehet jobboldali, amint olyanok is, akik szerint semmiképp sem liberális, de hogy mindkettő együtt, az már túl sok. A magyar tévések azonban nemcsak Kaja Kallast és Reformpártot mutatják be, hanem kihallgatják a Martin Helme nevű fiatal EKRE politikust szintén, aki árulja el, hogy ez a szélsőjobbnak nevezett párt majdnem háromszor annyi – összesen 17,8 százalék – szavazatot kapott, mint korábban.

Az egyik ETV műsorában Kaja Kallas egyébként ajánlotta mindenkinek olvasásra egy könyvet, amelyiknek apja, Siim Kallas, szerzője. Aztán pedig valahogy homályosan kifejezve szóba hozta valamiféle titokzatos rúgót, amelyik mikor hirtelenül felszabadul és -ugrik, mint például egy rosszul elhelyeztetett ágyrugó törhet át pamlag belsejéből, amikor roppant nehéz lény hirtelenül leül selejtes kanapéra, ez hihetetlen energia birtokossá teheti politikusnőt a politikai céljai megvalósításara. Óriási csoda valószínűleg lenne például a Kaja Kallas egyiki létfontosságú ígéret beteljesítése is, hogyha ő elvégre lesz a miniszterelnök, akkor visszafizeti ezt a több tíz millió dollárt, amely apja az Eesti Pank (Észt Bank) vezérigazgatósága alatt eltűnt, amiről később éppen ebben az írásban is több szó fogja esni, viszont egy szóval sem említette ezt a rengeteg rubelt, amelyek még a Szovjetunió napjain lefolyt úgynevezett „holt lelkek” története, amikor állami kontrollja alatt totális monopóliumi helyzetben működő Szberkassza (amelynek hivatalos jogutódja a Magyarországban is tevékenykedő Szberbank) észtországi fiókjaiból rejtélyesen és nyomtalanul eltűntek az elhunytak pénzeik a Siim Kallas vezérsége idejében.

Hogy egy politikusnő hasonló kijelentést tehet, már egyértelműen botrányosnak minősíthető!

Abban az időben Kaja Kallas úgy kezdi viselkedni, mint aki biztos hogy épp ő következő miniszterelnök lesz. Köztársasági elnök Kersti Kaljulaid szólította fel, hogy Reformpárt vezére alakítson új kormányt. Habár akkor már tudta, hogy ellenzék képes azt akadályozni, ha összefogja, ami ugyancsak majd történt. Centrumpárt 23,0 százalékával, amelynek vezetője Jüri Ratas abban az időszakban miniszterelnöki posztját töltötte be, nem akarta átadni a kormányfő hivatalt Kaja Kallasnak. Erre egyetlen lehetőség, hogy a teljes törvényesség keretében „puccsot” szervezi a Reformpárt megbuktatására. Ezt elsősorban orosz ajkú észt állampolgárok segítségével tudta valósítani. Pontosabban szavazataikkal, mert éppen orosz származásúak, akiket az EKRE vezetője Mart Helme nevezte az Oroszország ötödik kolonnájának Észtországban, vannak törzsszavazók a Centrumpártnak, amelynek állítólag még egykori vezetője, Edgar Savisaare, idejéből valami szerződése van a Putyin oroszországi pártjával, Edinaya Rossiya. Döntő szerepét a „puccsban” töltötte a Pro Patria, amelyik ebben az alkalommal csak 11,4 százalékát kapott. Őket meg szociáldemokratákat, akik csupán 9,8 százalékot szereztek, hívta a Reformpárt együtt koalíciós kormányt alakítani, mert reformerek egyedül sehogy sem tudtak volna új kormányt létrehozni. Pro Patria viszont tagadta koalíciót Reformpárttal.

Így Centrumpárt, EKRE és Pro Patria kezdtek el a koalíciós tárgyalásokat. Tehát sikerült törvényes „puccs”, ami azt jelentett, hogy Észtországban történt sokéves liberális stagnálás után valami jó és felüdítő.

Amikor nyilvánvaló lett, hogy Jüri Ratas nem változtatja semmit és nem hátrál, Kaja Kallas átmenet nélkül haragossá válik. Innentől még kritikusabb lesz EKRE-vel szemben. De nemcsak ő, hanem Kersti Kaljulaid a köztársasági elnök is, illetve sok liberális politikus és gyakorlatilag egész főáramú média. Mintha éppen egy bosszantó személy kihívóan pisilt volna egy hatalmas darázsfészkébe! Mindent tettek annak érdekében, hogy legalább 100 000 választó akaratát gyakorlatilag teljesen semmissé tegyenek.

A nyugati kereszténység és Számária

 

Szellemi értelemben viszont szemeink előtt ismétlődik, ami pár évvel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államokban elnökválasztáskor Hillary Clinton és Donald Trump között lejátszódott – persze, csak sokkal kisebb formátumban. Az amerikai messianisztikus zsidó pásztor, Jonathan Cahn, A Paradigma című könyvében összehasonlítja Hillary Rodham Clinton szerepét történelmi színpadon Jézabel királynőével és a férje, Bill Clinton ebben a kontextusban mint Akháb király szerepel, akik meghonosítottak Izraelben a Baál kultuszát, amelyik képviselői tudniillik széles körűen gyakoroltak a csecsemők feláldozást az idegen pogány istenségnek, amit Cahn párhuzamosan abortuszokkal mint még nem született gyermekek könyörtelen meggyilkolást bemutatja. És akkor Donald Trump mint Jéhu lép fel, aki leszámolja az ártatlan csecsemőket abortuszoltáron áldozó Baál prófétaival – egyszerűen „megöli” őket, mint megveszekedett kutyákat. (Habár valójában így történt volna!) E közben viszont nem számolja le összes bálványimádással, hanem csak azt a válfajú bálványok imádásával, ami újszerű és idegen széles tömegek részére. Idolokat, amilyenek már régebben honosultak a nemzetben és még a hagyományos kereszténység is bogadta és gyakorlatilag sajátjának tekinti, pedig azok is démoni eredetűek, Jéhu békén hagyta. Vagyis a Baál kultuszát elpusztítja, de aranyborjúkat hagyja. Példának okáért mikor ilyesmi Magyarországban történne, akkor magukat nőnek képzelő férfiakat és férfinak gondoló transzneműeket lemészarolna, de a Turul-madárt lájkoló társaságot béken hagyna. Azért mondja Biblia, hogy Isten előtt kedves dolgokat csinálta meg Jéhu, amikor Akhábot és teljes rokonságát hidegre tette vagy megölette, de mégsem ment az ügy végéig, mert nem tért meg a Jerobeam bűneiből, aki egész Izraelt paráznaságba vitte és bálványimádásra tanította.

Jonathan Cahn pedig azt állítja, hogy habár Jéhu leszámolta a Baál kultuszát és Asztartét, mégis hagyta Izraelben elburjánozni többfelé babonának és már hagyomány részévé vált hamis vallásnak. Ugyanarra a következtetésre jutott amerikai teljes evangéliumi prédikátor Michael L. Brown a könyvében Jezebel`s war with America, amelyben megállapítja, hogy ugyanazok a démoni erők, amelyek Jézabel királynő idejében romboltak bibliai értékrend alapján élőket, végzik hasonszőrű piszkos dolgukat manapság Amerikában és nyilvánvalóan máshol szintén – így Észtországban és Magyarországban is.

De Szentírásból azt is ismerjük, mi lett a vége Jéhu reformációnak – az Izrael pusztulása és teljes népessége Asszíriába való deportálása. Kiürült területekre Számáriában viszont telepítettek idegeneket – „migránsokat”. Ugyanolyant teszi egyébként a fideszes magyar kormány kinyilatkozásai alapján amerikai multimilliárdos Soros György is, amikor szervezi harmadik világból érkező migránstömegek betelepítését nyugati társadalmakba.

Alapos a gyanú, hogy éppen az erkölcstelenség, keresztényellenesség, szabad szex, melegházasságok, szabadon választható neműség és szexforradalom vezetett odáig – az Úr csak úgy sosem hagyja a bűnt büntetlenül –, hogy ilyesmi lehetségessé vált – indirekt módján, persze, mint következmény. Isten büntetése ugyanúgy, mint az AIDS is a homoszexuálisokat elsősorban sújtja. Ezzel kapcsolatban gondoljunk vissza a szamaritánusokra, akik teljes beilleszkedés helyett sok esetben inkább utánoztak zsidókat és hasonlóan viselkednek harmadik világból érkezett migránsok szintén a nyugati társadalomban – külsőleg egyformává válnak befogadókkal, de belülről azok maradnak, akik mindig is voltak.

Akháb korában is Számária volt az Izrael fővárosa.

Aggályos lehet az irgalmas szamaritánusról szóló Jézus példabeszéde helytelen értelmezése. Tényként kézzelfogható, hogy ez az ember, aki a felebarátjáért azt tett, amire izraeli vállasi vezetők nem volta hajlandók – azaz segítette a bajba jutottat –, közmegvetendő „migráns” volt csupán. A zsidók szemében egy szamaritánus nem volt azonos értékű vele, hanem – mint a jebuzeusok is – mindig betolakodó maradt. Mivelhogy jebuzeusok csalással lettek Izrael „állampolgáraik”, különböztető törvény tiltotta őket értelmesebb vállalkásokba beleavatkoztatni – csak a favágók és -hordozók lehettek. Szamaritánusokat viszont kívülről jövő erőszakkal kényszerítettek rá zsidókra, ami rendkívül érdekes módján hasonlítja a kvótarendszerhez, amelyet ugyancsak sokkal békességesebb eszközékkel valósítanak meg, de lényegét illetően pontosan ugyanaz a jelenség.

Vérbeli izraelita megvetett mind jebuzeust, mind szamaritánust. Ugyanúgy viselkednek gyakran magyarok is, és azok a nemzetek, akik migránsellenességet választottak, azokkal a jövővényekkel szemben, akik szemeikben legitimitást nem nyertek. Akár külsője, akár vállas, akár valami más – például túl nagy fülei vagy orra van migránsnak, illetve koromsötét a bőre, amiért a szőkék birodalmába be nem lehet fogadni: ez az igazi oka az idegenkedésnek!

Így van ez Észtországban is. Több esetben pedig jogosan, mert a jövővény saját kultúrájából kiindulva éppen hasonlóan viszonyul magyarhoz vagy akár észthez is, és magát kisebbségben is felsőbbrendűnek tartja az őshonossal szemben, habár nem mutatja ki, mert azok többségben vannak, aminek köszönhetően józan számítás alapján vagy inkább ösztönösen, kikerüli konfliktusokat. Hasonlóképpen viselkedtek talán zsidók is Egyiptomban, ahol inkább izraeliek idegenek voltak egy nagyhatalom elnyomása alatt. A nemzeti hovatartozás szempontjából ez normális ellenreakció etnikai elnyomásra. Amint zsidók szaporodtak és sokasodtak, egyre bátrabbak lettek nagyhatalommal szemben, és az Úrnak akkor még csak Mózes és Áron kellettek, hogy idegen hatalommal ellenszegülés mozgalommá váljon, amelyik kivezeti őket Egyiptomból.

A Számária-jelenség abból áll, hogy izraeli törzseket elhurcoltak a babiloni fogságba, óriási területek szinte lakatlanná lettek. Oda szállítottak a megszállott területekről különböző népekből és nemzetségekből való embereket, főleg pedig Babilonból, akik amúgy köszönőviszonyban sem voltak zsidókkal. Idegenek lelkileg és idegenek etnikailag. Nyilván nagyon durván bántottak őket azzal, hogy kitelepítettek saját földjeikből.

Miután áttelepítettek őket a zsidók földjére, gyökértelenné váltak és csak azért, hogy valakikkel azonosulni, átvettek a judaizmust. Pontosabban talán az önidentitási válsággal küzdő szamaritánusok imitálni kezdtek a zsidó vállasúakat, habár néhányan mégiscsak ténylegesen be is illeszkedtek a zsidósághoz. Legalábbis tudjuk, hogy azok a zsidók közül sokak, akiket asszírok el nem hurcoltak, összekeveredtek azokkal a „migránsokkal”, de a fogságból visszatérő izraeliek azt a keveréket gyakran rosszabbnak ítéltek a vegyítetlen pogányoknál is. Tehát a Számária az Izrael szempontjából mindenképpen egy igazi negatívum – óriási veresség emlékhelye, amivel zsidóknak kellett volna felszámolniuk. Egyiptomban ahhoz képest sokkal jobb kiindulópontban voltak. Akkor még egyben voltak izraeli törzsek. Akkor még fényes jövő állt előttük, miután éppen a Vörös tengeren át ment egész zsidó nép úgy, hogy egyetlen lábbelijük be sem vizesedett. Természetfölötti jelenségek kísértek őket éjjel-nappal, és az Úr egyértelművé tett számukra, hogy Izrael az Isten kiválasztott népe. Most azonban vereség érte el Izraelt. Templomot elpusztítottak az idegen hódítók és a tíz izraeli törzset így deportáltak idegen földekre, hogy mai napig sem tudjuk, hova lettek. A Biblia sok helyen tanítja, hogy a bűnt mindig büntetés éri utol. Így történt Izraellel is. Oly nagyszámú versben ismétli Szentírás azt az igazságot, hogy konok ignorálást jelentene már annak az igazság eshetősége fennhéjázó letagadása. Viszont mindig egyetlen megoldásként a gyökereihez, vagyis az Istenhez, való visszatérést említi.

A nyugati kereszténység is mint olyan jelenkor éppen most a SZÁMÁRIA-JELENSÉGET éli át. Noha vannak a Nyugaton is győztes gyülekezetek és győzelmes keresztények, mégis a nyugati kereszténység mint egész inkább a veresség állapotában van – ahogyan valójában az Izrael és Júdea szétválása utáni korszák paradigmáját élnénk át. Az egyház, amelyik az Isten teljes Igéje alapján nem él, szellemileg halott – mondhatjuk úgy is, hogy a só hatástalan, bármennyire jó szándékaik is vannak azoknak a keresztényeknek. Elveszítette ezt az erőt, amely sóssá tehet az ételt. Természetesen – nem az ételekkel van abban az esetben gondunk, hanem azzal, hogy magukat keresztényeknek nevező hívők nem a Szellemben járnak, de az Ige egyértelműen mondja, hogy aki a Szellemben nem jár, az testi, vagyis földi és démoni. Nagyon szigorú és a követelmény azért, mert létezik olyasmi mint a szellemi valóság, amit letagadni nem lehet ugyanúgy, mint gravitációs törvényt sem. Sótlanná válás – nemcsak úgynevezett „igaz tanítás” fontos, hanem Szent Szellemmel való közvetlen kapcsolat, mert e nélkül minden dogma a halott betűhalmaz csupán – pedig erőtlenné teszi a gyülekezetet. Gyenge gyülekezet nem áll ellen a külső nyomásnak. Külső nyomások pedig mindig lesznek. Még ha helyes a doktrínánk is, de nem szellemben járunk, nem vagyunk képesek szembeszállani kívülről érkező ostromlásoknak. Ellenség folyton keresi rést a védőfalban, hogy tévtanítósokat és bűnöket becsempésszen a gyülekezetbe. Ezeket a lyukakat főleg az ember pszichéjében vagy testében találja, mert testi ember törékeny és hajlamos bűnök elkövetésére. Hívőknek tulajdonképpen állandó harci állapotban kellene élni mindennapjait. Aki már nem harcol, annak hamar meghal szelleme, amelyet a Biblia gyakorta szív neve áll is említi – máris halál felé indul. Halott szív nem tudja kapcsolatot teremteni a Teremtő Istennel. Legkevesebben sem képes közvetíteni az Isten akaratát haldokló világ felé.

Éppen így jönnek létre a halott gyülekezetek, akikhez vonatkoznak Jézus szavai a só íztelenítéséről. Ahol halott gyülekezet van, ott mindig lehet érezni dögszagot is. Sajnos éppen halott szívű névleges keresztények azok, akik gyakran említenek a Jézus példabeszédét irgalmas szamaritánusról is. Aposztázia, illetve hitelhagyás, pedig terjeszkedett utolsó pár évszázad során úgy a keresztény világban is, mint középkorban a pestis vagy manapság a rákbetegség. Aposztata egyház pedig nem más, mint egy Temető. Ott nincsen Szellem. Ahol Szellem hiányzik, ott nincsen élet sem. A XX. században elterjedt ez a fajta szörnyűség, hogy magukat keresztényeknek nevező embereknek csak akkor jutott eszükbe a templom, amikor esküvő vagy temetkezés állt előttük. Illetve karácsonykor volt általános szokás istentiszteletre menni még a vasfüggöny mögött is, mert különösen szép abban az időszakban a templomban. Ugyanakkor csak nagyon kevés embernek jutott valójában az eszükbe Isten maga. Sokkal egymásnak gyönyörködtek, mint Istennek. Mondhatjuk, hogy ez így még mindig jobb mint Szódóm és Gomora. Valójában, de sótlanná vált kereszténység nem igazan áll ellen gonosznak. Nem is alkalmas erre. Végül pedig áldozattá válik a gonoszságnak. Szükségszerűen történik vele ugyanaz, ami Bizánccal a török invázióval szemben, miután Konstantinápolyból lett Isztambul.

A gonoszság sokféleképpen ejthet orvul a keresztényeket. Nemcsak erőszakos halál tartózik a legjobb eszközei közé, hanem a melegházasságok keresztülvitele vagy a keresztény erkölcs elítélése a homoideológia és újdarwinizmus szemszögéből lehetnek ugyancsak kiváló módszereik az egyház bomlasztására még akkor is, ha egészen más formájában felbukkan. Keresztények jobban teszik, ha tanulják közismert személyeket a maszkokon keresztül szemlélni, mert akkor nem egyszer pillanthatják kedves és emberbarát álarcok mögött az ördög vigyorgását.

Tehát az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd üzenete jelentéstartalma elferdítése szintén van szórós összefüggésben az aposztázia térnyerésével. Már-már sokan nem is úgy említenek e példabeszédet, mint a Bibliából való történetet. Humanisták hasonlóképpen mikor kedvtelesen bármikor inkriminálják Szentírást, néhányszor megidéznek ezt a „regét” a Krisztus aranyszabályával együtt – nem egyszer a jelenkori bevándorlással összefüggésben bevándorlásellenes pártokat démonizálva –, miszerint ne tedd mással azt, amit nem akarod, hogy mások veled csináljanak, és így már a Krisztus tanát szintén majdnem ugyanolyan magasságra helyeznek Konfuciuszéval – mindössze egypár fokkal annál alacsonyabb szintre. Így azonban teljesen figyelmen kívül hagyjanak az Írás értelmezése egyik alapkövetelményét, miszerint amit a Szent Szellem kinyilatkoztatta, azt csak Szent Szellem közreműködésével lehet értelmezni. Aki nem jár Szellemben, semmi közé nem lehet bármelyik bibliatörténet értelmezéséhez. Helyes dolog őket figyelmen kívül hagyni, hogy ne ártsanak a keresztényeknek. Sajnos nem mindig így tettünk.

Az ószövetségkor Izraelje végül ugyancsak elbukott. De nem történt ez azonnal, hanem negyedik generációban – Jéhu után még négy utódja uralkodott az Izrael trónján. Romlottság mély fokozatából indulva a jó már nem tudta megakadályozni megállíthatatlanul rájuk törő csődöt. Isten azonban mégsem hagyott el egyetlen egy izraelitát. (LUHT ILLAR)

(Következik.)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.