Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A JOBBOLDALISÁG ELVISELHETETLEN TÜNDÖKLÉSE

2019.09.03

Észtországban újra sikk a konzervativizmus

1. rész

Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) a „mi kis Fideszünk”, vélik néhányan. Ám néhányan viszont inkább a magyarországi Mi Hazánk nevű mozgalmát látják benne. Mart Helmét pedig tartják egypáran főleg a kemény beszólásai miatt liberális politikusok tábora felé egy kisebb formátumú Trumpnak – vagyis a „mi tulajdon Donald Trumpunknak”. Az biztos, hogy az EKRE migránspolitikája hasonló a magyar kormány bevándorláspolitikához. De sok más dolog is.mart-helme.jpg

Amint magyar fideszes kormány látja főellenségét elsősorban a Soros György-felé alapítványokban, az EKRE sem éppen szimpatizánsa a magyar származású amerikai milliárdosnak és a nyílt társadalom „fősámánjának”, akit sokan filantrópként, vagyis emberbarátként, ismerik.

Az EKRE méltatja fideszes magyar kormány intézkedéseit, amint láthatóvá vált is ebben az esztendőben júliusban Budapesten, a Karmelita kolostorban, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Mart Helme észt miniszterelnök-helyettes, az EKRE politikus, találkoztak. Az EKRE korábban fejezte ki ellenszenvet a Sargentini-jelentés iránt is, hívta a Tallinnba Marine Le Pen-t és ellenzi élesen Európa Egyesült Államok ötletét.

Az Origó 2019.07.08 jelent cikke Orbán Viktor az észt miniszterelnök-helyettessel tárgyalt beszámolja, hogy a Mart Helme pártja „sok tekintetben példaként tekint Magyarországra és a V4-együttműködésre, hiszen ezek az államok nagyon fontos európai alapértékeket képviselnek a kontinens jövőjéről zajló viták során. Egyetértettek Orbán Viktorral abban, hogy fontos a nemzeti gazdaság, kultúra és oktatás támogatása; a keresztény kultúra megvédése és a hatékony külső határvédelem. Ezzel párhuzamosan a bevándorláspolitika szigorítására és az európai családok támogatására van szükség a demográfiai problémák megoldása érdekében”.

Az EKRE „tízparancsolata”: ne legyen multikulti, se melegházasság!

Nem lopunk, és nem engedünk a többieknek sem, hogy lopjanak, illetve a homo- és multikultipropagandat kizárjuk az iskolákból, a migránsokat viszont extra engedély nélkül be sem engedjük az országba, de a társadalom leginkább kiszolgáltatott embereket segíteni fogjuk, és a gyerektámogatást 1000 euróra emelünk, amire plusz 500 euró jut majd első-osztályosoknak úgynevezett az „iskolatáska”-támogatás formájában. Valamint a nemzeti-keresztény kultúra és tudomány fejlesztését szívügyünkké teszünk, amint gondoskodunk róla is, hogy gyereknek az iskolája mindig az otthon szomszédságában legyen... »

Ezek és más hasonló ígéretek szerepelnek az Észt Konzervatív Néppárt (EKRE) az „tízparancsolatában”. A párt alapelveihez tartóznak még következő fontos tételek is: HA KELL VÁLASZTANI A POLITIKA ÉS NEMZET KÖZÖTT, NEMZETET KELL VÁLASZTANI. HA VÁLASZTANI KELL ÖNMAGA ÉS NEMZET KÖZÖTT, NEMZETET KELL VÁLASZTANI. HA VÁLASZTANI KELL KÜLÖNFÉLE NEMZETEK KÖZÖTT, SAJÁT NEMZETET KELL VÁLASZTANI. UGYANAKKOR MÁS NEMZETEKNEK IS FENN KELL TARTANI JOGÁT SAJÁT NEMZETET VÁLASZTANI.

És mivel az ország egyenesen az Oroszország mellett helyezkedik el, nagy horderejű a kérdés, hogy milyen viszonya van neki nagy méretű szomszéddal. Tehát észt konzervatívok általános nézete, hogy éppen itt az ideje az Észtországot és Oroszországot érintő alapvető kérdéseket újragondolkozni onnan kiindulva, hogy a múltban Oroszország által elkövetett igazságtalanságok jóvátétele mára már megtörtént. Habár Ukrajnával kapcsolatban az orosz viszály még mindig égető probléma. Hiszen a Krím félszigetét sem Európában, sem Ukrajnában nem felejtettek el, és bár Észtország is látja Ukrajnát mint posztkommunista világ egyik legjobb barátját, mégis EKRE éppen ukránokban érzékeli veszélyforrást, mert állítólag több tíz ezer ukrán migráns évente jön illegálisan az országban, ahol feketén dolgoznak – jórészt építőiparban. Tehát bizonyos feltételek mellett EKRE akár ukrán bevándorlók kitoloncolást is helyezne kilátásba az ázsiai és afrikai országokból érkező iszlám hátterű törvénytelen migránsokkal együtt.

A korszakunk tünete: „antiszemita” cionisták felemelkedése

Nem mindenki szokta az EKRE-ről a magyarok Origójához hasonlóan szépeket mondani. Elég sokan vannak, elsősorban a liberálisok és szociáldemokraták táborban, illetve főáramú média szerkesztőségekében, akik az EKRE-t teljesen el szeretnének törölni észt politikai palettáról. Folyton hoznak szóba mint antiszemita, szélsőjobb és náci pártot, miközben a néppárt valójában van egyetlen párt Észtországban, amelyik nem anticionista és ismeri el Jeruzsálemet az Izrael állam örök fővárosaként, ugyancsak látogatottak ebben az éveben a Kneszetet és sürgeti az Amerikai Egyesült Államok példáját követve a nagykövetség áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe. Erős támogatásra találják rá katolikus és protestáns keresztények közül egyaránt. (Kivételt képezi talán csak lutheránus egyházon belüli liberális szárny, amelyik egyéb újítások mellett már elfogadhatónak tartja melegházasságot is. Tudniillik a liberális teológia az evangélikus egyházban dominálja például Finnországban, miközben példának okáért Lettországban sokkal konzervatívabbak a lutheránusok, ellenezve melegházasságokat is. Észtek nem csak tervrajzi szempontjából e kettő közé tartóznak.) Különös módon éppen a katolikusok közepette lett az EKRE népszerű, amely váratlan, mert észtek döntő többsége lutheránus.

Történt, hogy két laikus katolikus keresztény, a SAPTK alapítvány hagyományos család és keresztény tradíciók védelem keretében, Markus Järvi filozófus és Varro Vooglaid jogász alapítottak egy Objektiiv nevű jobboldali portált, ahol rendszeresen a konzervatív szempontjából feldolgozott videókat és írásokat osztanak. Az Objektiiv portált egyedülálló az Észak-Európában és kizárólag az önkéntes anyagi támogatásokkal működtetik, sikeresen, és néhány fizetett alkalmazottat is tudják dolgoztattatni. Alternatív médiacsatornaként vált képessé tevékenykedni a főáramú média karaktergyilkos kereszttüze alatt szintén. Eközben nem katolikus propaganda a céljuk, hanem a politikai események elemzése konzervatív aspektusából. Az államtól, amelyik például a feminista portált, Feministeerium-ot, már hosszabb ideje jóindulattal finanszírozza, az Objektiiv addig még egy centet sem kapta.

Sok a félelem! Vagy inkább a szélsőbal hiszti?

 

Van ok némi aggodalomra, mert az EKRE pártfogói között valóban megállapíthatóak olyanok, akik ünneplik a SS-ben szolgált észt származású tiszteket, akik második világháború idejében oroszok ellen harcolva mutattak fel ritka bátorságot, vagy okolják éppen zsidóságot világméretű kommunista vagy liberális összeesküvésben. A néppárt vezetése nyilvánosan tagadja ilyen eszméket. Ráadásul a világháborús német hadsereg harcosai tisztelete el van terjedve más pártok támogatóik körében – különösen a Pro Patria szimpatizánsai soraiban. Még Mart Laar-t, a Pro Patria (Isamaa) egykori miniszterelnökét, aki egyébként történész, inspiráltak második világháborúban németek oldalon harcolt észtek. Azonfelül ebben az évben jelent észtül Adolf Hitler könyve Mein Kampf új fordításában, éspedig nem a magyarázó kommentárokkal, mint németül. Azonban annak a könyvnek kiadása nem az EKRE érdeme, hanem azt adtak ki a néppárttól függetlenül.

Annak ellenére, hogy Észtországban nincs törvénnyel tiltva Adolf Hitler könyve, a könyvesboltok mégis bojkottálják dacosan az eladását.

Észtországban liberális politikusok, Reformpárt, és – sőt – szociáldemokraták társasköreikben is előadják ezt a nézetet mint történelmi szükségszerűséget, miszerint észt önkéntesek második világháborúban németek oldalon harcoltak nagyobb rossz, azaz szovjetek vagy/és oroszok, ellen. Ilyen nézőpont számít nálunk magától értetődőnek.

Hasonszőrű vádak a nácizmus „régi” koncepcióján alapulnak és amennyiben ez probléma, az egész társadalmi szintén kellene vele foglalkozni. Az EKRE-vel kapcsolatos vádak előzményei azonban inkább újfajták és liberális gondolatrendszerből kifejthetőek – egy ilyen koncepcióból, amit maguk a konzervatívok nem ismerik el jogosként és érvényesként. Azok viszont már gondot okozhatnak. Így példának okáért az EKRE van nőgyűlölő, antiszemita, homofób, transzfób, iszlámfób, xenofób, rasszista, alt right, far right, Európát-romboló, a Putyin-ügynökök, a Kreml hasznos idiótái, de ruszofóbok is… vagyis ízig-vérig fasiszták.

Hogy melyik fél – konzervatívok vagy liberálisok a főáramú médiával élen – Észak-Európai régióban leginkább „az Isten oldalán” harcol, válik érthetővé például azután, miután összehasonlítjuk azokat a vádakat, amivel általuk képviselt világnézet karaktergyilkos támadások célpontjává vált, azzal az ellenszenvvel és gyűlölettel, amilyent a híres ateizmus bajnokai is képviseltek, akik vallást az átverésnek tartottak és Istent téveszmének. Így Richard Dawkins az Istent gonosznak nevezi The God Delusion című könyvében: „Az Ószövetség Isten vitathatatlanul a fikcióirodalom legellenszenvesebb alakja: féltékeny és még büszke is rá; egy kicsinyes, igazságtalan és könyörtelen, kontrollmániás alak; egy bosszúálló, vérszomjas faji tisztogató; egy nőgyűlölő, homofób, rasszista, csecsemő- és gyerekgyilkos, népirtó, ártalmas, megalomániás, szadomazochista és szeszélyesen rosszindulatú zsarnok.” Dawkins odáig megy, hogy mivel nincsen Isten, sincs objektív erkölcs sem. Ha nincs Isten, minden magatartás megítélése csupán preferencia vagy vélemény kérdése. Van, aki szereti gyilkolni, mások pedig nem. Egy változhatatlan, irányadó mérce hiányában semmi sem lehet objektíven rossz vagy jó. Csakis Isten létezése esetén beszélhetünk irányadó mércéről (Frank Turek, Lopott érvek: Patmos Records, Budapest, 2019. 18 – 19. ó.)

Tulajdonképpen analóg érvekre épül sok tekintetben a liberális demokrácia is, és azzal érvel, hogy mivel nem minden ember hiszi egyformán istenben, akkor inkább hagyunk ki a Teremtő Istent a „játékból” és találjuk olyan konszenzust, ami mindenkit – istentagadót, ateistát és sátánistát, illetve keresztényeket is – ki kell hogy elégítsen. (Mintha próbálnunk kitálalni valami konszenzust a birkák és a farkasok között, de így létezik legalább egy olyan fél, amelyiknek esze ágában sincs megállapodásokat betartani, mert a farkasok kétségtelenül bepalizni fogják összes birkát és jaj annak a juhnak, aki elhiszi nekik.) Mindennek fényében legtöbbünknek, ha rájuk bízunk, halvány reményünk sem lesz jobb jövőre nézve – esetleg csupán kampányidőszakokban, amikor a szavazatvadászok át- meg átjárják a Földet, mint az ördög a Jób könyvében. (Tehát ember egyedüli reménysége manapság lehet kizárólag az Izrael Istenébe és a Messiásában, Jézus Krisztusban. De ki fogja mondani azt a Richard Dawkins-felé istentagadóknak, akiknek háta mögé sorul a új, liberális világrend?

Tehát a liberalizmus eszméje valójában egy utópia, amit emberi szemmel előreláthatatlan akadályok miatt valóságban nem lehet végletekig realizálni, ahogy kommunizmust sem, ha ugyancsak ez lenne liberalizmus valódi igyekezete. Csakhogy nincs. Összeesküvéselméletek-hívei pedig tényeket is felsorolni tudják, hogy épp a liberalizmus álarcai mögött rejtőzködik valójában a világméretű összeesküvés farkasa – a Deep State –, amelyik a Dark State-tel szoros kapcsolatban működik. És ebben az árnyékállamban rendkívül pénzéhes vágyak irányadók, mihez ideológiák csak hozzáadják egy kicsit megtévesztő tarkabarkaságot. A Dark State tulajdonképpen a Sötétség Birodalma, példának okáért görög szó „aletheia”-val kivizsgálható. Habár az „aletheia”-t az igazságnak is szoktak fordítani, mégsem így az igazságot jelenti, amint a nyugati társadalomban általában értelmezik. Ebben nincsen semmi metafizikai, értelmi, titokzatosság vagy felfoghatatlanul nagy eszme benne. Az „aletheia” egy mélységesen „materialista” fogalom. Eredeti görög szó „aletheia” jelenti „átláthatóságot, átvilágítottságot, az árnyékon kívül maradó világrészét, amelyiket már igen jól, sőt hiánytalanul, ismerjük”.

Ebben az utolsó értelemben van kivizsgálható a Dark State fenomén is ebben a munkában. Minthogy a „dark” szó jelentése – sötét, sötétség – is arra utalja, hogy a Sötétség Birodalma mindaz, ami az „aletheia”-n kívül létezik. Magyarul talán arra pontosabb jelentése lenne „valóság”, de ez sem mondja mindent az „aletheia”-ról – esetleg mondhatjuk a „szellemi valóság”. A tudományosság irányában hunyorgatva nem így mondjuk, hogy a nem-„aletheia” mind hazugság. Inkább csak arról van szó, hogy mi nem tudjuk, hogy micsoda. Isten tudja. Azonban nem felejtsük el a Messiás szavait a sötétségről és a világosságról. És Ő azt merészelt állítani, hogy maga az Igazság – vagyis az „Aletheia”. Ezzel pedig nem mondta semmiféle metafizikai igazat, hanem kifejezte, hogy Benne vált átláthatóvá, világossá, abszolúte minden, amit Isten akart nekünk kinyilatkoztatni. Minthogy Ő maga a Logos, az Igében írva van összes dolog, amiről feltétlenül tudnunk kellene. Azért, ha szeretnünk látni az Istentől való Igazságot, érdemes egyedül Jézusra, mint Isten Igéjére, nézni. Másban nem találunk. Jézus azt is elmondta, hogy az ördög a hazugság atyja, és benne nincsen semmi igazság, azaz őbenne nincs „aletheia”, ami teszi őt a sötétség urává. Azért szereti a homályosságot, és a bizonytalanságot is. Hogy el ne áruljon magát, minél homályosabban igyekszik megjeleníteni magát.

Nos, annyit tudván már közelebb kerülünk a Dark State fogalom tartalma megértéshez. A Deep State fogalma mindazonáltal szoros kapcsolatban áll, de nem azonos vele.)

Hatalmaskodik a „negyedik hatalom” liberális védőszárnya alatt

Az EKRE retorikája gyakran képletes. Főáramú média szó szerint szokta kompilálni retorikai pikantériáikat, azért, mert akarja bebizonyítani EKRE szalonképtelenségét. Hogy az EKRE-t lejáratni, a liberális média nem veti meg szemenszedett hazugságokat sem. Kedvenc trükkök ilyenkor többféle érzelmi és észbeli manipulációk, de a kapós módszer ugyancsak hisztérikusan támadó interjúválás stílusa is, mint történt például a Deutsche Welle Conflict Zone Tim Sebastian-nal című műsorban, ahol idős sztárújságíró készítette egy interjút Martin Helmével, az EKRE politikusával. Nevezett interjú saját műfajában egyik legrosszabbik példája, ami akár lehetne különböző az újságírási tanintézetekben a tananyag arról, hogyan sosem szabad interjút felépíteni. Mindez hasonlít egy kicsit öreg medve és fiatalkorú farkas harcához. Ebben a műsorban az újságíró úgy lépi fel, mint állami ügyész. Nem hagyja interjúalanynak szóhoz jutni, miközben műsorvezető igyekezik egész „eszmecserét” maga irányítani és saját kérdéseire előrefabrikált válaszokat maga adni. Hasonló vívódása alapulhat akár valódi tényeken is, de mindig lehetséges azokat a szövegkörnyezetből kiragadva így interpretálni, hogy még alany is külső lelki nyomásra engedve véletlenül saját veszteségére beismeri hamis vádakat. Interjút képezi tulajdonképpen a hazai ellenség által nyilvánosan is fogalmazott EKRE bűnlajstroma Martin Helme pofájába olvasását. Martin Helme viszont nem adja magát kommunikációs csapdába csalni, és szemenszedett őszinteséggel szó szerint képébe nevet a nemzetközi hírű sztárriporternek. Ennek ellenére a végén, amire ifjú politikus már nincs jelen, Tim Sebastian bravúros kézmozdulattal lesöpri asztalról minden Martin Helme ellenérvét és akaratosan kijelenti, hogy – minthogy nézőknek ugyanúgy kötelező lenne megérteni elhangzottakat – mi más az EKRE, ha nem rasszista, szélsőjobb és náci.

Olyan viselkedésminta viszont van rendszerint jellemző balliberális sajtónak és médiának. 2019. év elején történt, hogy egy bliccelő férfit elkaptak ellenőrök és mivel közel tartózkodott egy izraelita rabbi is, rajtakapott pasas a fiaskó miatti dühét pontosan zsidóra vezette le hangosan szólva: „Zsidók kemencébe!” Annak a férfinak tulajdonképpen nem volt semmi közé az EKRE-hez. De mivel a párt támogatottsága abban az időben hatalmasan ugrott, a főáramú média azonnal eseménnyel kapcsolatban az EKRE nyakára antiszemitizmust és fasizmust kezdte kenni, mintha bliccelő férfi csupán az EKRE vezetői parancsát teljesítette volna. Bármennyire alaptalan, mégis nagyon nehéz volt bebizonyítani az állítás alaptalanságát.

Média manapság a Montesquieu által megállapított hatalom három ágazata nyomán feltünteti magát mint a negyedik hatalom. Egy hatalomnak nem kellene a lejáratáskampányok szervezésében és szofisztikában valósulni, hanem a tisztességes oknyomozásban, a bűn és korrupció leleplezésében, illetve a társadalmi ügyek rendezésében, illetve sok más hasznos dologban. Mostanában azonban a média és az újságírás gyakran inkább csak bujkál nemes célokat kifejező címkék mögött. Egyre kevésebben hisznek a főáramú újságírásnak, és egyre többen próbálják igazságmorzsalékot alternatív média elszórtan itt-ott lapuló csatornákon keresztül találni. Sokan pedig éppen hasonlóképpen lesznek irgalmatlanul becsapva, mert egyre nehézkesebb feladatra válik a valós tények különböztetése a fake news-tól. Ennek köszönhetően fennmaradt és valószínűleg fennmaradni fogja nem sok főáramú média bástyája is. Ezek az erődítmények léte simul nagymértékben a jelenkori politikát és üzleti világban zajló eseményeket formáló személyekhez és szervezetekhez, akiket néha a konzervatívok körében divatossá vált a Deep State nevezéssel illetik. A Deep State tulajdonképpen van olyan mint a Dark State, azaz nem egy ember vezérli, viszont mégis megfelelő mennyiségű és minőségű tekintéllyel, valamint a pénzügyek és befolyásgyakorlások könnyed és ügyes mozgatással vannak benne történő események kényelmesen terelgetőek és irányítóak valaki vagy valakik által, aki már kezdetben tudja, hogy mit akarja azzal elérni és – íme – mintha véletlenül, pontosan eszerint is alakulnak a dolgok, ahogy ő kívánja. Háttérből irányító személyek pedig váltak igazi mesterekké – állítólag irányíthatatlan – káosz irányításában.

 

Pár szó a favorit „fóbiákról”

Ahol sok sötétség, ott sok a félelem is. Hiszen sötétségben a szörnyek lopózzak! Azt minden kisgyerek is tudja. Ki ismerhet jobban a rettegés pszichológiáját, ha nem a szabadelvűség képviselői maguk? Mert úgy tűnik, tényleg kemény remegés zajlik ott mögöttük. Egyéb okok közt az EKRE miatt is. Sőt – látszik –, hogy nemzetközi baloldal a számos jobboldali elvi kérdést sajátos modern kori istentagadó „ész-kultuszt” képviselvén jellegtelen fóbiákkal intézi el. „Fóbia” kifejezése felindulásokra és érzelmeikre céloz. Mintha arra szeretnének utalni, hogy a jobboldalon sincsenek elvek – csak indulatok, ösztönök, Pavlov-reflexek felé ösztönzések és értelem kívüli buzgalom. Elvek viszont sehol. Így van-e?

Nézzük meg egy kicsit közelebb e rettegett fóbiákat:

Az EKRE nőgyűlölete abban rejlik, hogy ellenzi abortuszt, kritizálja magzatvetélést végző orvosokat, akik abortuszokkal és nemet változtató műtétekkel rengeteg pénzt „gereblyéznek” össze, szabadelvű családtervezést és feminizmust – különösen annak radikális változatát, amelyik utalja férfiakat, egyesek pedig olyannyira, hogy leherélnének összeset.

Antiszemitizmusa, hogy EKRE tagadja Soros Györgyöt és több mint gyanús intézkedéseit, illetve amiatt, hogy szélsőbal szemszögéből nézve egyszerűen más lehetőség nincsen. De mi itt a Magyarországban gondoljuk vissza Bártus Lászlóra, a Hit Gyülekezete és Németh Sándor megrögzött ellenségére, és látjuk, az Izrael állam és zsidóság iránti megkülönböztető elkötelezettsége és tettekben is kifejezésre jutó szeretete sem tarthatja vissza, hogy valakit kénye-kedve szerint az antiszemitának nevezne.

Az EKRE homofób azért, mert azt állítja, hogy a házasság létezhet csupán egy férfi és egy nő között – nincs arra alternatív modell. Transzfób, mert ki nem állhat transzneműséget és a párt csak azt a nézetet ismeri el, ami szerint csak két nemű emberek – férfiak és nők – létezhetnek, és nem több mint száz különböző utópisztikus szabadon választható nemiség variációja. Valamint elutasítja a nem-változtató műtétek orvosi gyakorlatát mint rendkívül emberellenest, aminek Järvi és Vooglaid állításaik szerint minden bizonnyal durva hatóhatások lesznek majd közeljövőben, és pártized év múlva sok bíróssági per várható azok az emberek részéről, aki elhittek gender-propagandának és nemet változtattak, majd azonban megcsalódnak, amikor rájönnek, hogy hóbortjuk nem jár következmények nélkül. Xenofóbiája pedig abban áll, hogy rossznak látja EU migránspolitikáját és hirdeti, hogy Észtország észtek országa. Nyilván ez egyik ok, amiért EKRE van a ruszofób párt is és ezzel váltja ki kritikát oroszoktól, akiknek többsége a szovjet idők bevándorlói. Különben éppen észt konzervatívokat eltérően többi főáramú média által szélsőjobbnak titulált európai pártoktól nem tartják általában számon mint oroszbarát politikusokat, habár létezik liberális sajtó oldalon, hogy józan észt küszöbölve azt is teszik. De nem csak orosz ajkú polgároktól kapja azért EKRE kritikát, hanem ezernyi született észttől is, akik a jövevényeket honfitársaiknál sokkal jobban szeretik – amint vérbeli szociáldemokratáknak-marxistáknak illik.

Az EKRE szerint azonban szocialista és liberális eszme épp olyan romlott, mint maga Karl Marx.

A konzervatív néppárt rasszista, mert azt meri állítani, hogy néger helye tulajdonképpen Afrikában van, s nem Európában. Alátámasztja azt állítást maga a természet és egy Istenbe vetett hit is, mert mi másért az Úr Afrikát jelölte volna ki számukra otthonul? Ebben nincsen semmi fehér fáj felsőbbrendűségről szóló jelentéstartalma. Ez egy ténymegállapítás. Annál durvább rasszizmussal kapcsolatos vád másik kijelentésük feketékről, amely talán inkább jóbaráti tanács nálunk szolgaló fekete bőrű amerikai katonáknak javasolva, hogy jelenjenek meg utcákon és közterületeken NATO egyénruhában és ne kószáljanak túl sűrűn városban magánviseletben, hogy véletlenül migránsok helyett meg ne veressenek őket. Más kérdés, persze, hogyan fogják védeni a hazánkat oroszoktól, ha civil lakósok is ilyen simán össze tudják verni azokat az amerikai katonákat, mint annak az ötletnek gazdája kimondja?

Hogy mit is jelenti az EKRE esetében iszlámfóbia, magyaroknak nem is kellene magyarázni, hanem önök sokkal inkább tudnának azt nekünk megmagyarázni. Csak annyi, hogy egykori szovjet köztársaság, Észtország, állítólag egyre jobban kezd hasonlítani hozzá Svédországhoz, ahol jelenkorra no-go zónák vannak és mindennapos gyakorlattá vált személygépkocsik égetése és robbantása nagyvárosok utcaikban. Gyújtogatók pedig éppen iszlámországokból érkezett bevándorlók, akik közül döntő többsége nem dolgozik és drogkereskedelemmel foglalkozik. Őshonos svédek viszont komolyan félik azokban a zónákban járni. Olyasmit soha korábban nem láttak Svédországban. Ezek a városrészek emlékésztétnek vissza a maffiaháborúk idejét Chicagóban, amikor még Al Capone volt góré. Beszélni ilyesmiről nem szabad, mert politikailag nem korrekt a bűnözők esetében nemzetséget, származási országát vagy bőrszínét említeni. Ott történt több támadás tévések ellen is, akik szerettek volna filmezni no-go zónákban: a kamerait összetörtek és újságírókat úgy félemlítettek, hogy ezentúl teljesen eltűnt akaratuk továbbra is valami riportot készíteni azokon a lakótelepeken. Baloldali politikusok pedig mentegetően magyarázkodnak: „Nem történt semmi! Bűnözés létezik minden országban és nincs semmi különös ok aggodalomra! Migránsoknak egyszerűen kell adni több időt a beilleszkedésre...”

Az EKRE alt-right tulajdonságai az állítólagos fehérek felsőbbrendűséggel kapcsolatos. Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnök beiktatáskor annak ellenére, hogy nagy alt-right választópolgárok támogatást élvezte, tagadta nyilvánosan, hogy nézeteiket fogja képviselni. A far-right viszont ugyanazt akar jelenteni, ami szélsőjobb – bármit is ez valójában jelentsen. Mert a mai világon ez a terminus tényleg sok mindent jelenthet, magába olvasztva praxisban egymással összeilleszthetetlen jelenségeket és fóbiákat. Szó szerint viszont azt jelenti, hogy egy párt túlságosan jobbra kanyarodott el, ahonnan tovább még lesz valami vagy semmi – esetleg valamifajta szörnyek világa? A főáramú médiában például szoktak szélsőjobbként beállítani régimódi hitleristákkal együtt ugyanúgy az iszlámban és Koránban rejlő zsarnokságot leleplező és feltároló Geert Wilders mozgalmat, amelyikben nincsen semmi antiszemitizmus vagy fasizmus. Annak ellenére főáramú média szerint Geert Wilders a far-right – mint Hitler! Mintha éppen hasonló képzettársításokat kívánna ébreszteni minél több emberben. Viszont szinte összes muzulmán világban nem találjuk sehol az iszlámofób pártokat, miközben mindegyik párt többé-kevésbé antiszemita és anticionista. Azokban az országokban többszörösen a Mein Kampf és Cion bölcseinek jegyzőkönyvei a bestseller és Adolf Hitler tulajdonképpen egy hős. Mégis senki sem illeti őket a far-right jelzéssel, mint Geert Wilderset. Sőt – fordítva. Épp arabok kezdeményeztek, hogy Izraelt is nevezzenek a fasiszta apartheid államnak. Sajnos liberális sajtó és baloldali politikusok számtalanszor vakon követik arabokat a zsidó állam elmarasztalásában.

Mindezeket a fóbiákat szemügyre véve juthat észbe a Hit Gyülekezet teológusa, Ruff Tibor, kommentárja a fóbiákkal kapcsolatban, hogy manapság burjánzik világszerte egy balliberális betegség: a fobofóbia, vagyis a fóbiáktól való félelem. Maga a félelem pedig egy egészséges dolog, illetve teljesen normális jelenség, mert csak a pszichopata nem érzi soha semmi félelmet.

„Black go back!” s a zsidókérdés újrafogalmazási kísérletei

 

Idegőrlő „Facebook-csaták” zajlottak le elmúlt öt esztendő alatt. Az EKRE-hez kapcsolódó Facebook-oldalok azonban tanúsítják, hogy a szimpatizánsai között tényleg van pár náci pajtás. A rosszhiszemű polgárokat sűrűn zavarja egyes néppárt politikusok kifejezéseik állítólagos brutalitása, szerintük azok nem csak politikailag korrektek, hanem már emberileg sem. Martin Helmének, az EKRE politikusnak és jelenlegi pénzügyi miniszternek, tulajdonítanak például következő szavakat: „Ha jön a fekete, mutasd meg neki, hol az ajtó!” Vagy alábbi mondata: „Szeretnem, ha Észtország lenne a fehérek országa.” Vélhetően ezek a mondatok vannak mégis inkább a szövegkörnyezetből kiragadott mondatfoszlányok, mint sokszor láttunk már nemzetközi szinten is konzervatívokkal szemben bánni. De ha vannak benne nácik, ideologikus nézőpontból közelítve miképpen majd a párton belül összeférhetnek egymással keresztény, rasszista és „hitlerbarát” tagok? Valakinek kell majd kompromisszumokat kötni, de melyik fél lesz hajlandó erre? És ha mégis a Hitler barátjai teszik félre náci eszméket – csak egy időre, persze –, akkor meddig tűrik az Izrael állam felé elkötelezett keresztények burkoltan zsidógyűlölő eszméket valló társaikat? De fordítva is a kérdés fennállna. Amennyiben nácik a néppártban megvannak, ahogy egyesek kimondják, nem vallanának be, mert ez szalonképtelenné tenne őket. Ilyenkor mindig fennmaradni fogja bizonyos kettősség. Vagyis burkoltan antiszemitán és rasszistán gondolkozó s fasiszta eszméket vállaló személyek várni fogják azokat jobb időket jövőben, amikor többe nem kell eltitkolni valódi világnézeteiket. És kétségkívül kevésbe figyelemkeltően próbálják eseményeket vagy akár világtörténelmet abba az irányba terelni, hogy ez az idő minél hamarább érkezzen. Keresztények, legalábbis a százszázalékosan bibliai hitűek, viszont minden valószínűség szerint akadályozni fogják, hogy ez az idő ne érkezzen soha.

Amennyiben azonban történelmi perspektívából nézzünk problémát, bizony megvan több példa arra, hogy a keresztény vállasúak és a nácik igenis kiválóan együtt tudják működni egymással. Sőt – bizonyos értelemben gyakorta bevett praxisba vált ilyesmi jobboldalon, amikor lesz közös ellenségük. És lesz! A Vatikán is született 1929. évben a fasiszta Olaszország és katolikus egyház között kötött megállapodás következtében. De az Egyesült Államokban keresztények által felkarolt republikánus párt vezetői alkalmaztak előszeretettel német náci „szakértőket”, akik sok szívességet tettek nekik szimpatikus amerikaiaknak. És közös ellenségük és újra feltalált közös nevezőjük szintén létezik – szélsőbal pártok és keresztény gyökereit tagadó liberális állameszme legyőzése. Hitler is vezére volt a bolsevizmus ellen fellépő keresztháborúnak, nyugati civilizáció és kereszténység védelmében. Ijesztő azonban, hogy hitleristák egy zsidómentes világot akartak. Ami azt jelenti, hogy soha egyetlen normális zsidó vagy zsidóbarát – hiszen keresztényeket buzdítja Biblia zsidókat szeretni – őket támogatni nem képes.

De vajon hasonlókat célozgatni az észt néppárttal kapcsolatban egyáltalán helyénvaló? Ezt idő fogja mutatni majd, amikor szavak ez tettek közti különbség nyilvánvalóvá válik. Mindamellett egyik fiatal EKRE politikus, Jaak Madisson, aki 2019. májusban lett EU parlamenti képviselő, diák éveiben írta blogjában, hogy nem minden volt rossz Náci-Németországban, és állítólag méltatta nácik gazdaságát. Vilja Kiislernek adott Postimees interjúban azonban mondta, hogy ezek csak ifjúkori kialakulatlan gondolatok voltak, amiket időközönként osztotta meg a blogjában. Most már nem minden dologról ugyanúgy gondolja.

A „ruszofób” putyinisták megjelenése a politika palettánkra

A főáramú média egyik ütőkártya Észtországban úgynevezett „orosz kártya” – ez egy falra festett szörny – mint George Orwell Állatfarmjában a Jones gazda –, amire akkor szokták mutogatni, amikor valamelyik politikai erő, amilyent a Deep State nem ismeri el, túlságosan előre kezd törni. Odáig süllyedt gyakorlatilag az Észtország vezető napilap Postimees is, minthogy nem egyszer próbálta földig-porig alázni korábban magukat csak alternatív média csatornákon keresztül kifejezni tudó konzervatívokat. Egy másik mítosz szerint Putyin birtokában van egy lista azokról európai politikai pártokról, amelyek a Kreml utasításait teljesítik. Ha vád igaz lenne, a konzervatívok akár kémek és hazaárulók is lehetnek, amiben néhány reformer halálosan komolyan el is hiszi. Ez elég súlyos vád, de többször is előfordult a főáramú médiában a karaktergyilkosság széles skálájában. Másik állítás oroszokkal kapcsolatban, hogy habár talán konzervatívok nem is kémek, mégis a Kreml hasznos idiótái. Azok olyan személyek, akik noha nem állják kapcsolatban az orosz titkosszolgálattal, de olyan tevékenységét folytatják oroszok iránti vonzalomból, ami az Oroszország érdekeit szolgálják saját ország kárára.

Egy Mart Helmét kérdező fiatal orosz nyelvű újságíró egyszer zavarba esve tette fel ezt a kérdést: „Akkor kik vagytok, ruszofóbok vagy putyinisták?” Orosz ajkú költő, Juri Kvit, pedig a youtube-ban deklamálta saját parodisztikus verseit – címmel Én az EKRE-t választom –, amelyikben egyéb féktelen sorok között azt is írja, hogy ha az EKRE hatalomra jut, akkor minden észt kapna pisztolyt, amivel agyonlőne egy-egy oroszt, és akkor Észtország határa egészen Szentpétervár városig lesz visszaállítva, mint a 1918-as Szabadságháború napjain. Időközben pedig kérelem lesz küldve Washingtonnak, hogy fogadjanak szívesen Észtországot az Amerikai Egyesült Államok 51. államnak, amivel örök időkre meg lesz akadályozva Oroszország minden kívánalma magának újra szerezni a pár száz éven át Cári-Oroszországhoz tartozó nyugat területeket.

Máskülönben is léteznek olyanok, akik szerint mi konzervatívaink a putyinisták. (Ez pedig már olyan, mint valakit vádolni abban, hogy illető Hitler és Sztálin egy személyében. A keresztények elképzelésében csak egy hasonlóan gonosz lény létezhet az univerzum történelem során – Antikrisztus. Nem csodálkozni, ha hirtelen felbukkan egy olyan alak, aki azzal fogja vádolni mindenkit, hogy illető „Antikrisztus”. Eközben annak az alaknak semmi közé kereszténységhez és a Bibliát sem hittel olvassa. Tulajdonképpen azt is mondhatna, hogy szerinte egyszerűen – köcsög. De Antikrisztus pár fokkal erősebb kifejezésnek tűnik, habár kissé régimódi. Ő pedig az indulatának engedelmeskedve pedig éppen erős kifejezést keresi... De legyen már annyi hasonló spekulációkból!)

Nagy vádakkal illetik gyakran EKRE-t. Ők az Európát romboló Putyin-ügynökök és a Kreml hasznos idiótái. Őrülnek Brexit-nek is, és a támogatói között előfordulnak emberek, akik valójában úgy vélik, hogy Európa Unión kívül sokkal jobban boldogulnunk. Habár némely politikus szerint az Európa Unió nélkül Észtország annyira szerencsétlen, főleg mezőgazdasággal foglalkozó ország lett volna, mint Moldova. Ilyent állította példának okáért a Pro Respublika szenior politikusa, Tunne Kelam, is, aki egyébként az Europarlament képviselőjeként szavazta meg a Sargentini-jelentést dettó. Azt mondta, hogy hálával tartozunk Európának. Hálátlanság pedig lenne szembe szegülni az Európa akaratának. Az EKRE politikusok szerint azonban éppen ilyen gondolkodásmódjával kezdődik egy egészségtelen függőség, amitől kell szabadulnunk.

Az EKRE-ellenes vádak hasonlóak nemrég egy orosz internetes oldalakon felbukkant kamuhírhez: Mart Helme volt 1995-1999 Észtország nagykövete Moszkvában. A Facebookban előkerült legenda szerint mikor az 1999-ben a politikus mandátuma Oroszországban véget ért, s Mart Helmének háza kellett volna utaznia, nagykövetet orosz titkosszolgálat rabolta el. Észt politikust hírhedt Lefortovo börtönbe szállítottak. Helyette küldtek Észtországba korábban halottnak nyilvánított és elhunytnak hitt GRU tábornokát Jevgenyij Timokhint védőnévvel Szputnik-2. Legenda szerint kapta Timokhin feladatul szervezni egy szélsőséges politikai pártot, amelyik képes belekerülni a kormányzati struktúrákba, hogy belülről minél nagyobb zűrzavart keltene Észt kül- és belpolitikában.

Hogy ez a legenda nem igaz, ismeri fel minden épeszű észt nemzetiségű ember, aki képtelen elhinni, hogy egy orosz katonatiszt ilyen jól tanulna meg észt nyelvet, hitetne el mindegyik korábbi ismerőst, munkatársát, barátokat, kollégákat és mi annál is lehetetlenebb – saját gyermekeit, fia Martin Helmét. Ha elméletileg a plasztikai műtét tette volna Timokhint külsőleg hasonlóvá Helméhez, akkor sokkal valószínűtlenebb, hogy egy orosz katonatiszt megtanulna észt nyelvet anyanyelv szinten így, hogy a fia sem ismerne el. Láttunk mi már orosz katonatiszteket Észtországban eléget, akik próbáltak észtet bemagolni, de rosszabbul törtek a nyelvünket a Magyarországba áttelepült kínaiaknál.

Viccesek a konzervatívok-e?

Tehát az EKRE-t gyakorlatilag „minden” bűnnel vádolják. A Timokhin legendája van tulajdonképpen egyik legkomolytalanabb az EKRE-vel kapcsolatos mitológiában.

Ahhoz hozzá lehet merni talán egy Kanal2-ben lejátszódott Mihkel Raud műsorvezetője „Kolmeraudne” című szórakoztató műsort, ahova volt hivatva a SAPTK hagyományokat és tradicionális családot védelmező alapítvány igazgatója Varro Vooglaid is. A műsorban lépett fel a Hekdik nevű együttes, amelyik szó egyenes értelemben kigúnyolta a konzervatív világnézetétől elhíresült, katolikus vallású, sokgyermekes családapát, Varro Vooglaidot és általa képviselt keresztény értékeket. A dalszövegei olyasfélét is tartalmaztak, hogy Varrónak hét kölyke van otthon, a felesége rabszolgája, aki konyhában a vaskályhához láncolva főz és mosakodik elemi emberi jogoktól kifosztva. A dal szövegében lett említve úgynevezett az ausztriai pince is, ezzel arra az osztrák férfira utalva, aki múlt évtizedben áldozatát spájzban láncba verve tartott fogva, és mikor kedve támadt, erőszakolta és kínozta.

Egyébként zabolátlan gúnyűzés is médiában bevett és igen közkedvelt gyakorlat a humor védőnév alatt, még ha kontraproduktív is és káros hatásokkal ugyancsak jár s tele van agyafúrt következtetésekkel. Jogorvoslás lehetősége abban az esetben senkinek se jusson eszébe, mert a művészet címen jelenik meg, és akkor mindjárt vissza fogják kérdezni: „Most mi van? Már viccelni sem szabad!” Korábban kezeltek Varró Vooglaid és Márkus Järvi az Objektiiv műsoraiban gyakran a gender-témát a keresztény és konzervatív szempontjából szemlélve. Természetesen semmi jót ők ebben az ultramodern jelenségben nem látták, hanem egy ideológia-diktálta folyamatot, ami aláássa keresztény és konzervatív erkölcséket. Az ERR, állami tévé, amelyik adófizetők pénzéből gazdálkodik, azonban sugározta egy olyan szórakoztató műsort, ahol közismert színészek parodizáljak Vooglaidot és Järvit egy olyan stílusban, amelyik sugalmazza, hogy azok a „barlanglakó” konzervatív youtuberek tulajdonképpen maguk is látens homoszexuálisok. Burkolt perverzitásuk lenne valódi oka, amiért annyira sokat beszélnek genderről, homokosokról, transzvesztitákról, transzneműekről stb? Helyzet emlékezteti vissza már Gori művésznév alatt híressé vált és 1920-1930-ben tevékenykedett karikaturistát, akit azzal vádolták, hogy azért kritizálja és rajzolja annyi furcsa portréképet miniszterekről, diktátorokról, királyokról, celebekről, tábornokokról, sztárokról, császárokról, uralkodókról, mert azok az emberek társadalmi státusaikra vágyakozik és magára szeretne ruházni tisztségeiket.

Kissé bizarr helyzet ezzel a témával kapcsolatban látszik uralkodni Magyarországban is, vagyis a „konzervatív” szó jelentéstartalmával összefüggésben, ha példának okáért nézzük csak, hogy milyen alternatívakat kínálja annak a lexémának magyar nyelvű LibreOffice szinonimaszótára: haladásellenes, maradi, troglodita… E tényálladék beszéli magáért. Úgy tűnik, hogy azok a tudósok, akik ezt a szójegyzéket összeállítottak, mégsem voltak szabadok politikai előítéletektől és látványosan balra hajlottak – ahogy némely jobboldaliak becsléseik szerint a magyar könyvkiadók produkciója döntő többsége a balliberális szájíze alapján ki van adva. Magyar író, Márai Sándor, sem látott sajnos különfélét a jobboldaliságban, mint az aladárkodást és azok a bugrislelkű állampolgárok iparkodását, akik a zsidók vagyonát eltulajdonítani akartak. Igaz, hogy a Márai által jellemzett jobboldal inkább a második világháború időben a nyílások cselekedetei által alakot öltött közhangulatban kiformálódott mentalitást jelentette. Teljesen másképpen látott annak idején a konzervativizmust egy közismerten szélsőbal politikus és politikusfeleség, Hillary Rodham Clinton, aki fiatalkorában buzgó republikánus aktivista is volt, mielőtt nyugati liberalizmus egyik legfőbb képviselőjévé vált. Clinton asszony az önéletrajzában apjáról, Hugh Rodhamról, kinyilatkoztatva következőt írja: „Apám ízig-vérig rendíthetetlen, konzervatív republikánus volt, és büszke is volt erre. A pénzzel szűkmarkúan bánt. Nem hitt hitelezésben, üzletét szigorú fizess-és-vidd alapon vezette. Ideológiája az önállóságra és kezdeményezőképességre épült… Apám ki nem állhatta a pazarlást… Apánk sokat követelt tőlünk, de tudtuk, hogy bármikor számíthattuk rá… Gyakran felébredtem arra, hogy a kedvenc Mitch Miller-dalait harsogja...” ( Hillary Rodham Clinton. Élő történelem. Fordította Kiss Marianne. Budapest, Geopen Könyvkiadó, 2003. 24 ó.)  (LUHT ILLAR)

(Következik.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.