Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.03.16

A TAKARÍTOK (Próbaverzió)

A bűnügyi történetek

 

I. ÖRÖK BIZTONSÁGBA

LEFEKTETETT BIZTONSÁGI ŐRÖK

 

 

 

 

Mert mikor ezt mondják: békesség és

biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk…

 

Pál apostol Első Thesszalonikaiakhoz

írt levele 5:2

 

 

 

 

 

PÉTER, 42-ÉVES

 

A rohadék Péter felé fordult, s éppen arra készült, hogy a nyakán harapja. Akkor a zombi állcsontja alá támasztott a markát, és félreszorította a szörnyeteg büdös pofáját. Ily módon sikerült távol tartani az alávaló vérszopót magától, viszont nem tudta, meddig bírja még. Amikor egy csoport zombikat támadta a lakóparki takarítókat egyik zsákutcában, a fiú nagyon megijedt. Farkasszemet nézett a zombival, akinek tekintetében semmi emberit nem talált meg. Annak pedig az egyetlen kitűzött cél kilátszott a szeméből, hogy neki egyedüli dolga ebben a világban az van, hogy felfaljon hús-vér teremtményeket. Ezt azonban Péter nem akart neki engedni meg. És annak köszönhetően keveredett bele a Nagy Harcba. Annak ellenére, hogy amúgy békés természetű.

Társai többfelé ravasz trükköket próbáltak ki, hogy megmenekülhessenek a juk támadó zombiktól. Egyik közöttünk való, egy leleményes srác, például valami felemás üzletet kötött a nyavalyásokkal. Rávette az egész zombicsoportot, hogy faljanak inkább kutyaszart az utcákról, minthogy a vérüket szívjanak vagy húsukat egyenek. Zombik ugyancsak haraptak a horgot, de nem tudtuk, meddig tarthatk még őket a nékik kedvező tévelygésükben. Bármikor rájöhetnek, hogy meg vannak durván átverve és akkor megint nem lesz nyugtuk.

Egy pillanatra – persze – fellélegezhettük, de ez csak múló perc volt, ami nem sok reményt adott. Nem sokára zombik valójában rájöttek, hogy szaréves nem valami jó dolog és előkelő tevékenység, így abbahagytak az ürülék fogyasztását annak ellenére, hogy az srác őket azzal biztatta meg, hogy rengeteg vitamin meg protein van benne a kakiban is, ami annak köszönhető, hogy emberi szervezet egyszerűen nem képes mindent emészteni. Néha még a vitaminokat és a fehéreket sem fogadja be az emberi szervezet, ha neki úgy tetszik. Így történhetett, hogy azok a zombik is még szart zabálva egy kis kalóriára tehettek szert.

A srác társa pedig tisztában volt vele, hogy csak nagy mázli ez az egész, de biztatta minket, hogy hol leszünk még mi majd, amikor a rohadékok végre rájönnek, hogy simán át vannak verve

Ezután jött az ébredés. Pedig nagyon durva volt, mert alig aludt valamit. Inkább valami lidérc, amilyeneket többnyire a horrorfilmekből ismerjük – például Az Elms utca rémében. Hasonszőrű borzalmas álomképek nem gyakran lopakodnak azok a háborítatlan impresszióink közé, amilyeneket az alvás közben előszeretettel álmodnánk, ha mi, emberek, magunk tehetnénk róla, hogy mi csúszhat be az álmainkba.

 

1.

 

Megint jött az uncsi reggel. Ízetlen különösen azért, mert hétköznapi és teljesen jellegtelen, mint mikor Homo sapiens a munkára készül fel – olyan feladatok elintézésére, amilyeneket egyáltalán nem szeretne elvégezni, mert úgy érzi, hogy semmi közé hozzá azokhoz a célokhoz, és amiket – amint csak lehetőséges – jobban másokra bízna, mivelhogy nincsen benne abban a munkában semmi olyasmi, ami a munkavállalót kellemesen felizgatna és a boldogsággal hatna át. Bármennyire is a munkaadó sem lelkesítene és kecsegtetne azzal, hogy micsoda káprázatos lehetőségek és jutalmak együtt járnak a precíz és gyors munkavégzéssel – példának okáért ingyen vitaminokat és munkaruhát meg a tömegközlekedési havi bérletet kapna érte...

És akkor az a munkavállaló egyszerűen nem értene vele egyet, akármennyire hitelesen is elhangozna a munkaadó buzdítása, így visszahúzódóan undorodik hasonló beosztásától és ízig-vérig akarata ellenére elvégezi a teendőket.

Ilyen a reggel annak, aki végzi a munkát, amilyet nem szeret.

Kissé robotszerűen és gépiesen beteljesíti a rábízott feladatokat, mert tulajdonképpen egy túsznak, rabnak, találja magát. Az életfenntartáshoz szükséges anyagi eszközök előteremtés foglyának – e helyzet, amelyet a jelenkori gazdagok és hatalmasak, a társadalom folyamatait, az események s alakulások irányaikat előidéző VIP-ek előteremtettek részére ilyenképpen, hogy ő kénytelen azokban járni. Legkellemetlenebb ebben a helyzetben, hogy muszáj neki folyamatosan hazudozni és jópofát elővágni saját munkáltató és munkatársai előtt, illetve mindenki előtt, hogy a dolgaik oly nagyszerűen alakulnak, aminél jobbat senki nem is tudja kívánni, mert ha azt nem tenne meg, még azt a munkát is elveszítene. Ingyen pénzt viszont köztudottan addig nem osztogatják az utcasarkokon.

Így zajlik le újra és újra a napjaink megszokott túszdrámája.

Mindez kapcsán a srác legalább reméli, hogy bárcsak ugyanazt átéljenek azok az embertársaink is, akik szentül hisznek, hogy mindenki a mi társadalmunkban tényleg azt kapja, amit megérdemli, úgy, mint ők, akik szerint akárki, akinek valami problémai vannak, saját hibáik miatt kerültek bajba.

 

2.

 

Péter, vagy ha így jobban tetszik, Peti, most a takarítóként dolgozik a Kolumbus lakótelepen, egy bizonyos kelet-pesti külváros kerületében. A lakópark egykori szovjet laktanya területen helyezkedett el, ahol a pletykák szerint még ma is a Szovjetunió tönkremenés után régi bolsevik világnézet és hatalom csődje következtében magukat felakasztó tábornokok szellemeik kísértik. Öngyilkosságuk oka pedig az élet értelme tökéletes elvesztése, vagyis érthetetlenné és tartalmilag üressé vált lét.

A srác természetesen soha nem volt és nem lesz a komcsi. A társadalmi igazságtalanságokkal kapcsolatban nem tesz semmit égvilágon. Mert vannak rossz tapasztalatai: nehéz sorsú lett mindenki azok közül, akiket ismert, és kik próbáltak tulajdon nyomorult erejével jobbá tenni a közvetlen környezetüket. Ember inkább ne is próbálkozzon ilyesmivel: avagy mások lelincselnek, avagy egy örült Don Quijoténak nyilvánítanának ki. Talán még más egészségtelen dolgokat is művelnének vele.

Lényeg azonban az, hogy sokkal biztonságosabb a nyugodt élet megmaradás érdekében a saját elefántcsonttoronyukba zárkózni, és csak abban az esetben szabad onnan kinyújtani a csinosan frizurás ostoba fejedet, amely úgy csillog-villog a Nap sugarai alatt, mint egy kerekes üveggolyó, ha láthatólag minden veszély már véglegesen eltávozott.

Azt mondja, hogy magyarok mindannyian pontosan olyanok. Bár alkalomként előszeretettel büszkék az idősebb Zrinyi Miklósra, és pár száz szigetvári védőre, akik hősies viselkedéssel legalább százszor ugyanannyi harcra kész török janicsárral szemben ötszáz évvel ezelőtt nem féltek fellépni, illetve Dobó Istvánra és a maroknyi Egri vár vitézére, amikor azok hatalmas muzulmán hadsereg ellen arattak hihetetlen győzelmet, de manapság inkább távol tartanak magukat mindenféle olyan ütközéstől, amelyikben valami kár vagy karcolás érhet sima drága bőrüket és puha testüket. És már évtizedek óta sem látott magyarok közül senki közöttünk rendes utcai verekedést, ami Peti szerint bizonyítja be, hogy ma magyarok gyávábbak, mint bármikor a történelem során.

Az az oka, amiért magyarok éreznek sokkal becsesebbnek a biztonságot és a testi épséget a gyakori s könnyen semmiből is előrebukkanó megpróbáltatásokl és vészhelyzetekkel járó kétes kalandoknál. Nem szeretik kockáztatni még akkor sem, ha csak így életeket lehetne menteni meg.

Mert miért tennének? Jobb, ha ilyenkor vigyázzuk kellőképpen az ingoványukra, mert ellophatják. És ha azt mondják majd róluk, a magyarokról, hogy gyávák és bátortalanok, akkor kezüket szíveikre tévé teljes biztonsággal állíthatják, hogy láttuk már többi nép képviselőiket is félénkül viselkedni, amikor a harcban hátukat mutattak nekik, magyaroknak… habár mindaz már évszázadokkal ezelőtt történt, nem ám mostanában… Magyarok tényleg maguk is elég gyakran mutathatják a világ felé a bátorságukat, ha éppen többen jelen vannak, mint ellenfeleik. Vagy éppen elég messze van ellenség, oly távolságban, ahonnan nem ér őket váratlanul arcul csapnia, amikor kedve támadna arra.

De ha nagyobb létszámon jelen vannak, mint idegenek, várhatóan erősebbek is lesznek, s akkor ők diktálják dolgok alakulási konstellációikat, és nem a riválisaik.

Így hát – ha többen vannak jelen, mint ellenségeik, abban az esetben minden valószínűség szerint jó biztonságban is lesznek. És ez nekik nagyon fontos, hogy ne hagynának idegent szóhoz jutni és saját akarata szerint valamit választani – persze, nem így kell ezt érteni, hogy ők, a takarítók, hanem mint a magyarok. Ez fontosabb minden más dolognál. Magyarok maguk akarnak mondani mindenki másnak, mindegyik idegennek, hogy mi a frankó, és senkiházi idegen ne szóljon nekik bele.

 

3.

 

Peti csak azért gondolja ilyesmire, mert látta, hogy mindenki és mindegyik magyar borzalmas biztonságban akar élni. Semmi kockázat, semmi véletlenszerűség ne működjön közbe, mert ez kiringathatja őt megszokott életpályáról, és akkor tökéletesen magatehetetlen lesz. Csak a biztonság, és ezután jöhetnek többi ígéretes erkölcsi tulajdonságok, hasonlók, mint a bátorság, a vendégszeretet vagy a kockázatvállalási készség. Így eszesebbek lesznek bármelyik versenytársuknál, ha nem fogadják be semmi ismeretlent vagy idegenszerűt. Mert miért kockáztatni? Sokkal jobb, ha biztonságban maradnak, és nem törődnek azzal, hogy egyidejűleg el fogja veszni számukra ugyanakkor az a potenciális pozitív élettapasztalat és ez az alternatív tudás is, ami máshonnan érkezettekkel helyről helyre gyakran együtt jár.

Hiszen azért tanítjuk ki a biztonsági őröket és biztonságtechnikai szakértőket, hogy távol tartsuk tőlük minden szokatlanságot. Ez az oka, amiért Magyarországban működnek a terrorelhárítási központok is, melyikeknek a wifi-hálozataikat bármelyik várospontban egyszerű okostelefonnal is akármikor lehet észlelni.

Azért van ez a rengeteg kontroll és őr mindenhol. Biztonságiak néha többen vannak jelen, mint az ügyfelek vagy más szolgalati személyek – mintha egyszerre az egész tengernyi egyén lenne jelen ebből a fajtából –, amiből időközönként akarva nem akarva le lehet vezetni, hogy legfontosabb személyiség egy cégnél, indirekt módján pedig egész társadalomban, van a biztonsági szakember mint teljesen külön autonóm szervezet, habár időközönként dolgozik is egyik vagy másik gazdának.

Bökkenő viszont az, hogy egy vállalatnál a biztonságiak tartóznak azok a kevés dolgozók közé, akik abszolút semmi árút nem teremtenek elő, hanem töltenek be pontosan ugyanazt a munkakörét és a szerepet, amelyiket régebbi időkben főleg kutyák láttak el. Így alakult ki a helyzet, ahol a társadalom működésében kutyák szerepet töltő személyek tudják saját hatalmukat gyakorolni és érvényesíteni bármelyik ember fölött, hacsak a nevezett ember véletlenül ugyancsak nem a gazdája.

E kutyahatalom gyakorlása odavezetett az emberiséget, hogy gyakran egy hétköznapi embert az eb harapásától választhatja el csupán a kerítés, amin át ez a nyomorult véreb átharapni egyszerűen nem képes, mert eltörnének a fenevád agyarai, ha a védőfal vasrudain keresztül próbálna bárkit is elkapni. A biztonságiak esetében ugyanaz a palánk, ami védi hétköznapi embert a rosszhiszemű biztonsági őr harapásától, a törvénykeret, amelyiket átlépni nem szabad egyetlen hivatalt betöltő személynek sem.

Tehát bármennyire is merészelne, összetörne a fogait, aminek következménye, hogy szabálysértő elveszítene az állását és nem állhatna többé a posztján. Lehet, hogy így kímélne a lábát, de így már a „kutyacsaládt” ellátni sem lehet.

 

4.

 

Új korunk tünete, hogy mindenhol minden be van kódolva, és ez nem csak internetes cucc, az e-mailek vagy e-bankszámlák esete, hanem tényleg minden és mindenhol. Akármelyik lakóparkban a házajtók és az autóajtók már rég túlnyomórészt nem a kulcsokkal működnek, hanem alaposan el vannak látva a kódokkal.

Úgy tűnik, hogy érkeztünk abba a korszakba, amikor a kulcsok hatalma véglegesen el van döntve – így lehet, hogy a mennyei kapuőr, Péter apostol is, a derékszíjra kötött hatalmas régimódi kulcscsomóval kénytelen ugyancsak az állását valamelyik fiatalabb és korszerűbb tudással rendelkező legénynek átengedni, vagy elfogadni a kor kihívását, hogy menjen el egyik OKJ kurzusra és tanuljon meg új műszaki trükköket.

Tehát közben elérkezett a kódok és az elektronikus kulcsok hatalma.

És amint a lakók egy csapásra a gondnokokat és a közös képviselőket szoktak figyelmeztetni, ha lopakodik a környékben valamelyik csavargó vagy egy elbocsátott takarító, aki helybeli népköltőmeny szerint összes a környezeti kapukóddal rendelkezik, mert annak idején a munkavégzés végett szükséges volt neki tudni a kódokat, hogy bejusson lépcsőházakba, most tehát a tudása viszont valós veszélyforrássá vált, amikor többé már nem dolgozik, s ráadásul egyesek szerint erkölcsileg is kifogasolható, és mikor érkeznek jelzések hasonlóan leírható személyről, a felelősek mindjárt átmenet nélkül intézkedni fogják, hogy soha senki illetlen alak már ne jusson egyetlen lakótelepi ház lépcsőházába régi kódokkal.

Hát, amikor hirtelen megjelenik a lakótelepen egy hasonló leírásokat betöltő naplopó, rettenetes pánik törhet ki a társásház környékén, és ha említett esemény például nyáron történik, amikor idősebb és középkorú hölgyek a kertben egy kicsit kertészkednek vagy piknikeznek, és mivel általában óriási hőség uralkodik ilyen évszakban, a fehérnép is kissé hiányos öltözetben kószál körbe-körbe. akkor könnyen előfordulhat, hogy mikor hasonló állapotukban utoléri őket a fennemlített hír, ösztöneikre hallgatva kezdenek tüstént a strandruha alá rántani a hájukat valamennyire már elhizlalásra hajlamos testeiken rejtegetni kísérletezve – persze sikertelenül –, mintha a szatír ebben a percben már ott állna mellettük és éppen most szemérmetlenül ujjait nyújtana ki a mézesebb testrészeik irányában.

Egyszóval, azonnal új kódokat kreálják, ami tulajdonképpen a könnyű feladat -csak kell egy kicsit billentyűzni, és kész. Így végre alakul ki a helyzet, amikor számokat halmozzak a számokra, kapukódokat a kapukódokra, titkos jelszavakat a titkos jelszavakra. Például úgy, mint Jeremiás próféta írta folyton törvényeket és szabályokat gyártó zsidókról.

Talán egy szép napon fogja történni, hogy mindegyik be- és kijárat oly tökéletesen be lesz kódolva, hogy soha többé nem csak az úriemberhez nem méltó ember, de még maga az úriember is, nem fogja tudni behatolni egyetlenegy ajtón át sem. Várhatóan végre meg fogja szűnni rablás és mindenfelé tévelygés meg kóborlás is, mert már nem lehetséges csak úgy a tévedésből egy idegen lépcsőházba berohanni. Ha régebben például az alkoholisták időközönként szoktak összegyülekezni egy-egy idegen lépcsőházba vagy pincébe, hogy nyakaljanak meg egy vagy több üveg pálinkát, akkor ezt követően ilyesmi már lehetetlen lesz.

Ez persze nem jelenti, hogy megszűnik az alkoholizmus is, de javul életminőség főleg a középosztály részére, mert a dúsgazdagok többnyire már rég elköltöztek a jól körülkerített luxusvilláikba valahol a budai hegyekben vagy más rendkívül szemrevaló és elkülönített meg frekventált területekre, ahova a csavargó gyakorlatilag soha el nem téved a mindennapi morzsalékja után futkározva.

Nem is beszélve a multikulti óriáscégekről, amilyenek manapság már állammá az államban alakultak át és hadseregnyi biztonsági őrök kommandóikkal rendelkeznek, amelyek szükség esetén akár a kisebbfajta hadtestekkel kepések harcot felvenni.

Mindannak fényében pedig történt a társadalomban szinte tökéletes polarizáció, kettéválás, ahol egyik oldalon állnak a kutya kötelességet teljesítő dühös biztonságiak, s a másik oldalon feléjük keservesen öklöt rázó csavargók armadája, amely úgy érzi, hogy korlátozva van szabadságjog – ha illető példának okáért cigány származású kóborló, akkor mondhatjuk úgy is, hogy meg van sértve a roma jog, egyfajta emberi jog, amivel a Helsinki Bizottság valamelyik oknál fogva foglalkozni nem akarja –, s akadálymentes hozzáférés a közösség hulladékához, ami a turkálók egzisztenciájához feltétlenül szükséges és mit rendes polgárok szeretnének a csövesek részére minden áron letiltani, holott nekik saját maguknak nem kell.

És a csavargók egyszer-egyszer nagyon gyűlölnek őket azért, hogy le akarnak tiltani tőlük még azt is, amire nincsen szükségük. Nem is szólva arról, hogy mi kell nekik.

Tehát a két fél között az elkeseredett hadiállapot áll fenn.

 

5.

 

Ugyanakkor határ a mindkét frontvonal között tulajdonképpen meglehetősen össze van mosódva, és elég gyakran kerülnek a lakóparkokban az összeütközés zónájába éppen a takarítók, mert náluk vannak a kukatárolók kulcsaik, és így ők valójában két nagy korszák – a kulcsok hatalom kora és a bekódolás érája – határvonalán el vannak helyezkedve nagyon fontos beosztásban a kommunális terén.

Egy szemétbanyász számára pedig bejutás a tárolóba valójában létfontosságú kérdés. Ilyesmit csak egy másik turkáló értheti meg, vagy éppen… a lakótelepi takarító, aki hetente legalább kétszer-háromszor köteles összes lakóparki kukát kigörgetni a kiürítés végett az utca szélére. A turkálok részére pedig a fent említett cselekvés igazi esemény, mert akkor szabad prédává válik minden, ami bennük található.

Már hamar, órákkal a kukakigurítás előtt érkeznek a csavargók a helyszínre, s türelemmel kivárnak bármeddig az időpontot, amíg megérkezik a takarító, akinek talán ez a pillanat legfényesebb a munkanap során, mert fontos személynek érezheti magát a kukákban turkálók között, akik tekintenek , mint valami félistenre. A helyzet hasonlít szerfelett a Szovjetunióra azon a reggeli melegen, amikor elterjedt a pletyka, hogy éppen valamelyik ritka árucikk, a deficit, került a raktárba, s most az embertömegek várnak az áruház nyitását és amint az ajtók csak kinyílnak, úgy rohannak be egymást lábak alá tiporva, hogy még ajtókat is viszik magukkal.

Vagy inkább hasonlóképpen, mint a western filmekben néha láttuk, hogy ha valaki döglik, ott lesznek kikerülhetetlenül a dögkeselyűk is.

De nem csak a biztonságiak és a takarítók érintkeznek a kukabányászókkal. A lakók között előfordulhatnak a keresztény vagy akár krisnás meggyőződésű emberbarátok is, akik meleg szívvel a szeméttárolóhoz minduntalan ennivalót és cókmókot hordoznak azzal reménnyel, hogy így majd a rászorultak a szükséges élelmiszerhez és ruházathoz jutnak hozzá. Azonban a takarítók ilyenkor ugyanolyan „ördög” szerepében szerepelhetnek a kukabanyászok szemükben, amilyen gyakrabban inkább a biztonságiakat illeti, amikor a takarítók a kitett motyókat durván és szívtelenül kukába dobnak be, mintha az csak szemét lenne. Valamelyik kívülálló véletlenül így is gondolhatja, hogy ilyenkor kifosztja a rászorultakat élelemtől.

Máskor viszont a filantrópok épp a takarítókat tartanak célszemélyeknek, akiknek részere kiteszik bizonyos cuccokat, és ritkán valami enni- vagy innivalót is – talán vélnek, hogy csak éhbért kapják a piszkos munkájukért cserébe. Pedig nem igaz, mert eltérően az önkormányzatoknál dolgozó közterületi takarítóktól a magánvállalkozóknak robotoló lakótelepi takarítók elég jól vannak kifizetve, és rendelkeznek többnyire kötetlen munkaidővel. Ez a munkakör viszont a munkaerő piac viszonyok között elkényeztetett dolgozók többségének azért nem vállalható, mert fent említett kontingens rendszerint nem bírja a terheket, mivel az viszonylag nehéz szolgálat. Mégis aránylag kevésen vesznek egy átlagos takarítási cég alkalmazottját emberszámba, amit alátámasztja Péter és kollégai mindennapi tapasztalataik ugyanúgy.

 

(HAMAROSAN KÖVETKEZIK.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.